2016.10.24.
20:55

Írta: belsokozles

124. Adás: Halda Alíz - Magánügy I.

A Klubrádió zenés irodalmi műsorának százhuszonnegyedik adása (2016. október 31.). Vendég: Gáspár Zsuzsa. Műsorvezető: Marton Éva. Szerkesztő: Pályi Márk.

Kétrészes ünnepi adásunkkal kivételesen először október 23-án, az 1956-os forradalom hatvanadik évfordulójának vasárnapján jelentkeztünk, ennek az ismétlését hallhatták a műsor hagyományos idősávjában. Az első részben a Klubrádióban tíz éve készült hangjáték első két fejezetét hallhatták, valamint beszélgetést Gáspár Zsuzsával, aki az önéletrajzi regényt rádiójátékká dramatizálta. A műben a Nagy Imre-per harmadrendű vádlottjaként 1958-ban kivégzett Gimes Miklóssal ismerkedhetnek meg, akivel a menyasszonya, Halda Alíz írta meg több évtized távolából a kettejük között a közéleti események árnyékában kibontakozó szerelmük emlékét.

Szólj hozzá!

Címkék: 56 1956 forradalom unnep szinhaz evfordulo regeny nagy imre torocsik mari kulka janos kivegzes radiojatek hangjatek kirakatper fodor tamas goczey zsuzsa marton eva 56-os forradalom 1956-os forradalom radioszinhaz halda aliz gaspar zsuzsa gimes miklos vasarhelyi miklos maganugy kerekes eva

2016.10.18.
09:55

Írta: belsokozles

123. adás: Takács Zsuzsa

A Klubrádió zenés irodalmi műsorának százhuszonharmadik adása (2016. október 17.). Műsorvezető: Marton Éva. Szerkesztő: Pályi Márk.

Szólj hozzá!

Címkék: zene vers pilinszky just a gigolo kolto kolteszet schubert david lee roth pilinszky janos cseh tamas franz schubert lira fordito marton eva mufordito beremenyi geza borbely szilard sebo ferenc nemes nagy agnes takacs zsuzsa atos trio feher babak terez anya szent terez

2016.10.10.
22:00

Írta: belsokozles

122. adás: Berta Ádám

A Klubrádió zenés irodalmi műsorának százhuszonkettedik adása (2016. október 10.). Műsorvezető: Szegő János. Szerkesztő: Pályi Márk.

Szólj hozzá!

Címkék: zene novella irodalom brian eno black lips regeny iro proza cocteau twins szerkeszto fordito szepirodalom elbeszeles szego janos mufordito szepproza berta adam eskilstuna revyn kate st. john orquesta la 33 la pantera mambo rozsaszin parduc spaceheads miki nem finnyas egon nem faradt baleset az epitkezesen

2016.10.03.
21:00

Írta: belsokozles

121. adás: Gyukics Gábor

A Klubrádió zenés irodalmi műsorának százhuszonegyedik adása (2016. október 3.). Műsorvezető: Marton Éva. Szerkesztő: Pályi Márk.

Szólj hozzá!

Címkék: zene vers amerika indian amszterdam ladik katalin kolto kolteszet lira fordito marton eva mufordito keszthelyi rezso gyukics gabor kisfa galeri humble pie keith secola fusti balogh kis rakfogo eichinger quartet

2016.09.27.
10:10

Írta: belsokozles

120. adás: Karafiáth Orsolya

A Klubrádió zenés irodalmi műsorának százhuszadik adása (2016. szeptember 26.). Műsorvezető: Szegő János. Szerkesztő: Pályi Márk.

Szólj hozzá!

Címkék: blog zene vers celeb irodalom elvis presley roxy music nick cave regeny karafiath orsolya nyilvanossag iro kolto nick cave and the bad seeds kolteszet proza lira szepirodalom kicsi lili szego janos szepiro szereples lotte lenya titkos eneke cafe x moody blue do you love me phantom ghost virginia plain celebritas

2016.09.20.
11:50

Írta: belsokozles

119. adás: Petőcz András

A Klubrádió zenés irodalmi műsorának száztizenkilencedik adása (2016. szeptember 19.). Műsorvezető: Marton Éva. Szerkesztő: Pályi Márk.

Szólj hozzá!

Címkék: zene vers john lennon macska beatles avantgard sade kolto hair kolteszet let it be lira marton eva petocz andras magyar muhely sary laszlo idegenseg otthonossag

2016.09.12.
21:00

Írta: belsokozles

118. adás: Zoltán Gábor

A Klubrádió zenés irodalmi műsorának 118. adása (2016. szeptember 12.). Műsorvezető: Szegő János. Szerkesztő: Pályi Márk.

Szólj hozzá!

Címkék: zene irodalom radio 1944 leonard cohen cohen nyilas szinhaz drama rendezo orgia essze iro zoran lovasi andras monolog kispal es a borz proza szerkeszto szepirodalom epika closing time szego janos szepiro zoltan gabor who by fire there is a war zarora gyemantok a banyaban diamonds in the mine

2016.07.11.
21:55

Írta: belsokozles

117. adás: Vécsei Rita Andrea

A Klubrádió zenés irodalmi műsorának száztizenhetedik adása (2016. július 11.). Műsorvezető: Marton Éva. Szerkesztő: Pályi Márk.

Szólj hozzá!

Címkék: zene vers konyv birosag biro kolto laura palmer kolteszet kotet eagles of death metal jogasz arkona bastille lira koltemeny ludovico einaudi marton eva hexvessel vecsei rita andrea slavsia rus wannabe in l. a.

2016.07.04.
21:00

Írta: belsokozles

116. adás: Éjszakai Repülés

A Klubrádió zenés irodalmi műsorának száztizenhatodik adása (2016. július 4.). Vendég: Krekó Kristóf. Műsorvezető: Szegő János. Szerkesztő: Pályi Márk.

Rendhagyó adásunkban egy, az ezredfordulón fönnállt középiskolai zenekar ismeretlen, de máig is nagyon is érvényes dalainak szövegeiről beszélgettünk a szerzőjükkel, és meghallgattuk az együttes jó néhány szerzeményét is.

Szólj hozzá!

Címkék: zene iskola buda zenekar videoklip kozepiskola gimnazium egyuttes csak ennyi szego janos ejszakai repules kreko kristof moricz zsigmond gimnazium szekely szabolcs kert vegeben furcsa reggel a vilag elkeszult

2016.06.28.
12:00

Írta: belsokozles

115. adás: Dés Mihály

A Klubrádió zenés irodalmi műsorának száztizenötödik adása (2016. június 27.). Műsorvezető: Marton Éva. Szerkesztő: Pályi Márk.

Szólj hozzá!

Címkék: zene barcelona irodalom latin-amerika spanyolorszag regeny iro janis joplin gluck billie holiday proza szerkeszto fordito szepirodalom christoph willibald gluck astrud gilberto lateral marton eva mufordito irodalmar szepiro prozairo foszerkeszto pesti barokk szepproza des mihaly quimera del-amerika christoph gluck eteri lamoris nyolcvanas evek

2016.06.20.
22:20

Írta: belsokozles

114. adás: Györe Balázs

A Klubrádió zenés irodalmi műsorának száztizennegyedik adása (2016. június 20.). Műsorvezető: Szegő János. Szerkesztő: Pályi Márk.

Szólj hozzá!

Címkék: zene vers dal irodalom dokumentum anya szerelem tom waits on the road csalad halal alom regeny baratsag jack kerouac bon iver iro kolto kolteszet allen ginsberg ginsberg proza bartok lira erik satie skinny love szepirodalom az uton szego janos gyore balazs szepiro bartok bela prozairo kozma gyorgy szepproza kobanyai janos barataim akik besugoim is voltak a 91-esen nyugodtan elalhatok keszthelyi rezso father death blues

2016.06.13.
22:15

Írta: belsokozles

113. adás: Kőbányai János

A Klubrádió zenés irodalmi műsorának száztizenharmadik adása (2016. június 13.). Műsorvezető: Marton Éva. Szerkesztő: Pályi Márk.

A könyvhét időszakában három olyan szerzővel ismerkedtünk meg, akik független könyvkiadók irányítói is. A régi Jelenkor és a Noran vezetője után most a Múlt és Jövő kiadó és folyóirat főszerkesztője volt a vendégünk, aki azért persze saját szövegéből is fölolvasott.

Szólj hozzá!

Címkék: zene izrael the doors riport beat bosznia zsido doors jozsef attila kex haboru gluck allen ginsberg kiado ginsberg konyvhet obolhaboru marton eva gyore balazs szociografus delszlav haboru konyvkiado kobanyai janos mult es jovo orszaczky jackie tiszta szivvel summers almost gone eti ankri

2016.06.06.
20:55

Írta: belsokozles

112. adás: Darkó István - Macskarádió

A Klubrádió zenés irodalmi műsorának száztizenkettedik adása (2016. június 6.). Vendég: Kőrössi P. József. Műsorvezető: Szegő János. Szerkesztő: Pályi Márk.

Szólj hozzá!

Címkék: zene radio hang ceausescu kolozsvar konyv romania palatinus noran szinhaz szinesz erdely drama nagyvarad iro frank sinatra kotet kiado radiojatek forras hangjatek szego janos eorsi istvan darko istvan konyvkiado korossi p. jozsef macskaradio a kovetkezo pillanatban balla zsofia egyed peter tamas gaspar miklos kriterion pesti szalon pesti szalon konyvkiado konrad gyorgy nyomornegyedora elmasina come fly with me

2016.05.30.
22:25

Írta: belsokozles

111. adás: Csordás Gábor

A Klubrádió zenés irodalmi műsorának száztizenegyedik adása (2016. május 30.). Műsorvezető: Marton Éva. Szerkesztő: Pályi Márk.

Szólj hozzá!

Címkék: zene vers francia irodalom lengyel orvos edith piaf olaszorszag kolto kolteszet le vent nous portera lengyelorszag kiado rita pavone szerkeszto lira sophie hunger madredeus szepirodalom je ne veux pas travailler marton eva mufordito kamondy agnes csordas gabor konyvkiado emulik fado do mindelo pierre de brach xvi. szazad

2016.05.24.
11:33

Írta: belsokozles

110. adás: Fenyvesi Orsolya

A Klubrádió zenés irodalmi műsorának száztizedik adása (2016. május 23.). Műsorvezető: Szegő János. Szerkesztő: Pályi Márk.

Szólj hozzá!

Címkék: zene vers irodalom radiohead portishead angel bjork ostrom hunter halal dij massive attack felelem kolto kolteszet veg elysium lira szepirodalom ujvidek szego janos mufordito versum pyramid song hominina az elso mosdatas jeruzsalem es a kep az anyam sarvar tukrok allatai halalfelelem vegesseg

2016.05.24.
10:45

Írta: belsokozles

109. adás: Szabó Imola Julianna

A Klubrádió zenés irodalmi műsorának százkilencedik adása (2016. május 9.). Műsorvezető: Marton Éva. Szerkesztő: Pályi Márk.

Szólj hozzá!

Címkék: zene video mese novella irodalom coldplay konyv tanc braille dij iro atlas kotet varratok aranyvackor proza olafur arnalds verses mese krizso szilvia ane brun szepirodalom these days marton eva borbely szilard tarca szepiro prozairo szepproza versproza himzokor osszmuveszet konyvtervezes liszka hintaja lonka bolyongasa kinott sziv abel korzeniowski jun miyake come gentle night lillies of the valley this place was a shelter

2016.05.02.
21:00

Írta: belsokozles

108. adás: Végel László

A Klubrádió zenés irodalmi műsorának száznyolcadik adása (2016. május 2.). Műsorvezető: Szegő János. Szerkesztő: Pályi Márk.

Szólj hozzá!

Címkék: zene irodalom berlin nacionalizmus szocializmus tito makro europa szinhaz drama regeny essze iro balkan proza kertesz imre belgrad szarajevo szepirodalom ujvidek vajdasag szego janos eorsi istvan tolnai otto zagrab szepiro uj symposion neoplanta szepproza vegel laszlo egy makro emlekiratai exterritorium balkani szepseg slemil fattyuja irena popovics urban andras bunhodes soros alapitvany delszlav haboru aleksandar tisma

2016.04.25.
21:00

Írta: belsokozles

107. adás: Markó Béla

A Klubrádió zenés irodalmi műsorának százhetedik adása (2016. április 25.). Műsorvezető: Marton Éva. Szerkesztő: Pályi Márk.

Szólj hozzá!

Címkék: zene vers magyar elvis costello beatles bukarest bizalom szonett romania the ex erdely rmdsz roman louis armstrong kolto kolteszet marosvasarhely mashol marko bela yellow submarine la vie en rose lira szepirodalom penny lane szabad vers marton eva tom cora megzenesites miniszterelnok-helyettes nezok nyari apokrif tortenet zold puloverrel black dyke mills band hidegen fujnak a szelek erdelyi garaboncias ugy kepzelem visszabontas elolnezet festekfoltok az ejszakan

2016.04.18.
21:00

Írta: belsokozles

106. adás: Spiró György

A Klubrádió zenés irodalmi műsorának százhatodik adása (2016. április 18.). Műsorvezető: Szegő János. Szerkesztő: Pályi Márk.

Szólj hozzá!

Címkék: zene novella orosz irodalom bob dylan leonard cohen cohen szinhaz drama regeny darab tanar essze iro szindarab spiro gombrowicz szlovak fogsag halleluja proza spiro gyorgy the shadows szepirodalom csirkefej walk of life take this waltz szinmu elbeszeles szego janos mufordito kerengo szepiro szepproza ikszek joveveny witold gombrowicz delszlav szlav szerbhorvat

2016.04.12.
09:59

Írta: belsokozles

105. adás: A költészet napja

A Klubrádió zenés irodalmi műsorának százötödik adása (2016. április 11.). Vendég: Balázs Anna, Fodor Ágnes és Molnár Krisztina Rita. Közreműködött: Bognár Péter, Csépai Eszter, Gerőcs Péter és Valcz Péter. Elhangzottak Ferenczi Krisztina és Zala Márk szövegei is. Műsorvezető: Marton Éva és Szegő János. Szerkesztő: Pályi Márk.

A versünnep kapcsán először a két friss idei Artisjus-díjas díjazott műveiből hallgattunk meg részleteket, majd két ismert és közkedvelt ember, a színész és az oknyomozó újságíró halála után kiadott verseivel foglalkoztunk. Végül egy pályaelhagyó költővel beszélgettünk a költészet és a mindennapok, a szöveg és a valóság átjárásáról.

Szólj hozzá!

Címkék: zene vers metro irodalom pink floyd matrix konyv trolibusz szinesz troli varos ujsagiro aztan norah jones kolteszet kotet urbanista gerocs peter kolteszet napja lira nagy laszlo szepirodalom hagyatek comfortably numb bognar peter marton eva szego janos valcz valcz peter sebo ferenc sebo egyuttes ferenczi krisztina versunnep balazs anna csepai eszter molnar krisztina rita zala mark bolseviklira antropologus oknyomozo ujsagiro

2016.04.04.
22:14

Írta: belsokozles

104. adás: Ménes Attila

A Klubrádió zenés irodalmi műsorának száznegyedik adása (2016. április 4.). Műsorvezető: Marton Éva. Szerkesztő: Pályi Márk.

Szólj hozzá!

Címkék: zene underground novella irodalom pink floyd debrecen antiszemitizmus alkoholizmus tar sandor hippi nagy fero szinhaz drama regeny hamlet sufni king crimson iro alternativ szindarab menes attila haydn csoves proza titkosszolgalat besugo szepirodalom mate gabor szinmu elbeszeles marton eva szepiro kadar-rendszer katona jozsef szinhaz szepproza egy delutan noemivel hajnoczy peter amon duul deutsch nepal franz joseph haydn

2016.03.21.
21:01

Írta: belsokozles

103. adás: Láng Zsolt

A Klubrádió zenés irodalmi műsorának százharmadik adása (2016. március 21.). Műsorvezető: Szegő János. Szerkesztő: Pályi Márk.

A rádió adománygyűjtő hetéhez kapcsolódó tematikus nap a flóra és a fauna témakörét járta körül. Ennek jegyében műsorunkban a Bestiárium Transylvaniae szerzője olvasott föl a tetralógia utolsó kötetéből, A föld állataiból: a denevérről, a vakondról, a kutyáról, a rókáról, a lóról és a patkányról.

Szólj hozzá!

Címkék: zene irodalom kutya tango kolozsvar romania erdely regeny muszaki bestiarium lo iro mercedes benz vakond janis joplin marosvasarhely sepsiszentgyorgy roka mernok proza denever patkany cseh tamas szepirodalom harold pinter szego janos beremenyi geza prozairo szepproza lang zsolt szatmarnemeti bestiarium transylvaniae a fold allatai a tuz es a viz allatai az eg madarai forever tango a evaristo carriego banyaleg banyalo flora es fauna

2016.03.07.
21:00

Írta: belsokozles

102. adás: Cserna-Szabó András

A Klubrádió zenés irodalmi műsorának százkettedik adása (2016. március 7.). Műsorvezető: Szegő János. Szerkesztő: Pályi Márk.

Szólj hozzá!

Címkék: zene novella irodalom sickratman gasztronomia motorhead konyv metallica ennio morricone regeny essze iro frank zappa eastern kotet szakacskonyv kisregeny kisproza iras master of puppets heviz szerkeszto szalinger balazs novellista szepirodalom elbeszeles a. e. bizottsag szego janos kreativ iras szepiro bobby brown (goes down) cserna-szabo andras szepproza rovidproza sommi radiokritika hasznalt dal a sun a jo a rossz es a csuf hulye magyarok

2016.03.02.
21:02

Írta: belsokozles

101. adás: Péterfy Gergely

A Klubrádió zenés irodalmi műsorának százegyedik adása (2016. február 29.). Közreműködött: Karádi Éva. Műsorvezető: Marton Éva. Szerkesztő: Pályi Márk.

A Belső közlés történetének egyetlen szökőnapi adásában először Karádi Évával beszélgettünk telefonon a Magyar Lettre Internationale századik számáról, valamint a lap megszűnéséről, majd Péterfy Gergely íróval taglaltuk életműve elemeit a stúdióban.

Szólj hozzá!

Címkék: zene irodalom ennio morricone regeny essze iro jekely zoltan proza lettre aprily lajos peterfy bori szepirodalom astronaut sido magyar lettre internationale marton eva tarca peterfy gergely szepproza szepiras karadi eva szokonap kitomott barbar paris violence budapest 56 allonsanfan andreas bourani rabbia e tarantella

2016.02.22.
20:55

Írta: belsokozles

100. adás: Századik adás

A Klubrádió zenés irodalmi műsorának századik adása (2016. február 22.). Vendég: Cserne Klári. Közreműködött: Pataki Gábor. Műsorvezető: Marton Éva és Szegő János. Szerkesztő: Pályi Márk.

Századik adásunkban a műsorról beszélgettünk, bemutattuk új műsorvezetőnket és kicsit közelebbről is megismerkedhettek az adások készítőivel, valamint rendhagyó vendégek és meglepetés is várta a hallgatókat.

Szólj hozzá!

Címkék: zene radiohead szinhaz drama darab john coltrane massive attack szindarab dramaturg huckleberry palo alto libertango astor piazzola marton eva szego janos dramairo palyi mark pataki gabor cserne klara cserne klari pszichaoanlizis ferenczi sandor my favourite things man next door pearly

2016.02.08.
22:05

Írta: belsokozles

99. adás: Szilágyi Ákos

A Klubrádió zenés irodalmi műsorának kilencvenkilencedik adása (2016. február 8.). Műsorvezető: Szegő János. Szerkesztő: Pályi Márk.

Szólj hozzá!

Címkék: zene vers orosz irodalom fado 2000 ikon hang magyar ugar gorog csend kossuth lajos kolostor nietzsche korus auschwitz torino tanar kolto folyoirat friedrich nietzsche kolteszet portugal tarr bela el kazovszkij szerkeszto lira eszteta szepirodalom manos hadzidakisz saozinha szolovki kossuth lajos torinoban torinoi lo szittya szotyar hangkolteszet gyerekhang tiszaeszlar

2016.02.08.
07:15

Írta: belsokozles

Kőrösi Zoltán halálára

Ötvenhárom éves korában február 5-én elhunyt Kőrösi Zoltán író. Műsorunk korábbi vendégétől a szerkesztő, Pályi Márk búcsúzott a Reggeli gyorsban.

Szólj hozzá!

Címkék: budapest novella irodalom radio litera konyv romkert regeny iro kotet iras magyar radio proza ferencvaros magyarka szepiro szivlekvar korosi zoltan szepproza szepiras szepirok tarsasaga palyi mark budapest novaros

2016.01.20.
16:36

Írta: belsokozles

98. adás: Müller Péter Sziámi

A Klubrádió zenés irodalmi műsorának kilencvennyolcadik adása (2016. január 18.). Műsorvezető: Marton Éva. Szerkesztő: Pályi Márk.

A halott visszanéz  így is nevezhetnénk a paranoiának a megtörténtség tükreként való ábrázolását, amely az esetleges látszat ellenére nem a Sziámi együttes Fogjad már meg című albumán fordul elő egyedül, hanem erőteljes, bár rejtett és mindsokáig mellőzött, több száz éves kultúrtörténeti hagyományba ágyazódik, amely már nyolcvan évvel ezelőtt is éles artikulációkat nyert. Ez az egyetlen félelmem volt világéletemben; nem az, hogy kiugrik valaki egy bokorból, hanem hogy én kiugrok egy bokorból: ez mindig egy ijesztő alternatíva volt.” – Adásunk vendégével erről az ars poeticáról és a belőle született dalokról beszélgettünk.

Szólj hozzá!

Címkék: zene vers dal dalszoveg zenekar sziami zenesz enekes kolto kolteszet songwriters marhak egyuttes szovegiro marton eva dalszovegiro muller peter sziami szegeny diana fogjad mar meg agyban toltom

2016.01.12.
08:13

Írta: belsokozles

97. adás: Áfra János

A Klubrádió zenés irodalmi műsorának kilencvenhetedik adása (2016. január 11.). Műsorvezető: Marton Éva. Szerkesztő: Pályi Márk.

Szólj hozzá!

Címkék: zene vers irodalom debrecen szinhaz drama kolto szindarab kolteszet rajatszas nagy istvan alfold szerkeszto hol baumann stromae lira follow me down kulter szepirodalom szinmu petri-dij marton eva korbucz sonya horvath peter-osztondij soley afra janos glaukoma ket akarat forgotten dreams endless park ishome ken tavr vorosbor az ajkamon megzenesites lullaby for a sleepy fawn

2015.12.22.
11:01

Írta: belsokozles

96. adás: Petri-díj - Radnóti Sándor, Szaniszló Judit

A Klubrádió zenés irodalmi műsorának kilencvenhatodik adása (2015. december 21.). Közreműködött: Valcz Péter. Műsorvezető: Marton Éva. Szerkesztő: Pályi Márk.

A Petri György-díjat idén Szaniszló Judit kapta, őt mutattuk be mai adásunkban is.

Szólj hozzá!

Címkék: blog blogger zene irodalom petri kornis szinesz masodik insomnia iro fiona apple petri gyorgy schubert os mutantes proza neszharisnya franz schubert eszteta balanescu quartet combfiksz winterreise amorf ordogok szepirodalom petri-dij marton eva valcz valcz peter szinmuvesz kornis mihaly beenged teli utazas gute nacht szaniszlo judit radnoti sandor az nem delidoben hot knife minha menina hans hotter

2015.12.15.
09:55

Írta: belsokozles

95. adás: Láng Orsolya

A Klubrádió zenés irodalmi műsorának kilencvenötödik adása (2015. december 14.). Műsorvezető: Vári György. Szerkesztő: Pályi Márk.

Szólj hozzá!

Címkék: zene kep vers irodalom john lennon yoko ono grafika mozart konyv nina simone romania laurie anderson grafikus erdely emlekezes bach iro kolto glenn gould kolteszet marosvasarhely kotet johann sebastian bach proza b. b. king rameau lira emlekezet szepirodalom guess who vari gyorgy elsokonyves lang orsolya lang zsolt tejszobor beautiful boys let x=x big science little girl blue la poule

2015.12.15.
09:50

Írta: belsokozles

94. adás: Tábor Ádám

A Klubrádió zenés irodalmi műsorának kilencvennegyedik adása (2015. december 7.). Műsorvezető: Marton Éva. Szerkesztő: Pályi Márk.

1 komment

Címkék: zene vers irodalom kraftwerk beethoven kert konyv kozelet kolto herbert von karajan ludwig van beethoven kolteszet kotet lira karajan szepirodalom das model marton eva tabor adam tabor bela mandy stefania szimfonia spacelab versmezo hatarterido a kerti haggadabol magyar tel 2012 ellenszellem ovakodj

2015.12.08.
14:32

Írta: belsokozles

93. adás: Tóth Kinga

A Klubrádió zenés irodalmi műsorának kilencvenharmadik adása (2015. november 30.). Műsorvezető: Vári György. Szerkesztő: Pályi Márk.

Szólj hozzá!

Címkék: zene vers dal irodalom the cure london zenesz enekes iro kolto die arzte burn proza lira hetkoznapi csalodasok commandante szepirodalom x-men toth kinga vari gyorgy all machine toth kina hegyfalu a gyerekek alma bubblegum octopus enjoy my home schrei nach liebe lyuhasz lyacint bt. egy szal harangvirag faliratok neukolln sonnenallee mariamontazs-dal a holdvilagkepuek

2015.11.23.
20:55

Írta: belsokozles

92. adás: Géczi János

A Klubrádió zenés irodalmi műsorának kilencvenkettedik adása (2015. november 23.). Műsorvezető: Marton Éva. Szerkesztő: Pályi Márk.

Szólj hozzá!

Címkék: zene vers irodalom manu chao egyetem otthon vad fruttik tudomany tudos iro kolto rozsa kolteszet veszprem darabokban geczi proza stromae jeruzsalem lira szepirodalom asaf avidan marton eva geczi janos vadnarancsok elettortenet-rekonstrukcio rekonstrukcio szepproza elettortenet liko marcell me llaman calle formidable devil and me dalmacia biologus

2015.11.16.
20:59

Írta: belsokozles

91. adás: Kardos Horváth János

A Klubrádió zenés irodalmi műsorának kilencvenegyedik adása (2015. november 16.). Műsorvezető: Vári György. Szerkesztő: Pályi Márk.

Rendhagyó adásunkban a 2000-es évek második felében közönségsikernek örvendő Kaukázus zenekar első, jóformán ismeretlen albumának dalait hallgattuk végig és elemeztük a nyelvi tartalmukat, jelentésük hátterét.

2 komment

Címkék: budapest zene politika dal gyros nyelv kaukazus dalszoveg kozelet zenesz enekes kardos horvath janos vari gyorgy eletter majdnem kina dalkolto langos tejfol 2000-es evek

2015.11.09.
20:59

Írta: belsokozles

90. adás: A Legkisebb Jégkorszak

A Klubrádió zenés irodalmi műsorának kilencvenedik adása (2015. november 9.). Műsorvezető: Marton Éva. Szerkesztő: Pályi Márk.

Rendhagyó adásunkban Térey János olvasott föl idén megjelent és máris nagy sikerű verses regényéből. A szövegek között a Metallica és a Red Hot Chili Peppers, a fölolvasás előtt és után a Radiohead, valamint a Muse zenekarok számai szóltak.

Szólj hozzá!

Címkék: zene politika vers irodalom red hot chili peppers radiohead snow muse metallica regeny bill clinton clinton iro kolto kolteszet proza jegkorszak idioteque so what lira szepirodalom marton eva terey janos a legkisebb jegkorszak verses regeny apocalypse please rchp

2015.11.03.
08:17

Írta: belsokozles

89. adás: Papp-Zakor Ilka

A Klubrádió zenés irodalmi műsorának nyolcvankilencedik adása (2015. november 2.). Műsorvezető: Vári György. Szerkesztő: Pályi Márk.

Szólj hozzá!

Címkék: zene amerika novella irodalom the doors kolozsvar konyv romania helsinki doors death cab for cutie kafka szurrealizmus iro franz kafka finnorszag krakko kotet lengyelorszag iron butterfly proza lucie szepirodalom a csend vari gyorgy mufordito elsokonyves szepiro prozairo jakkendo-dij nautilus pompilius papp-zakor ilka angyalvacsora szepproza hyacinth house bodor adam rovidproza

2015.10.19.
20:55

Írta: belsokozles

88. adás: Bruno Schulz

A Klubrádió zenés irodalmi műsorának nyolcvannyolcadik adása (2015. október 19.). Közreműködött: Valcz Péter. Műsorvezető: Vári György. Szerkesztő: Pályi Márk.

Rádiószínház: a mai adásban a világhírű lengyel zsidó író (18921942) Fahajas boltok című novellája mellett Bartók György zeneszerzeményeit hallhatták.

Szólj hozzá!

Címkék: zene novella irodalom schulz iro galicia proza bruno schulz szepirodalom vari gyorgy valcz valcz peter bartok gyorgy fahajas boltok stetl radioszinhaz

2015.10.12.
20:55

Írta: belsokozles

Különkiadás: Gregory Corso

A Klubrádió zenés irodalmi műsora és a Grillázs közös adása (2015. október 12.). Közreműködött: Hegedűs Barbara. Műsorvezető: Göczey Zsuzsa. Szerkesztő: Pályi Márk.

A Klubrádió adománygyűjtő hetének különlegességeként a Belső közlés és a Grillázs adása kicsit összekeveredett. A műsorban ezen a hétfőn Göczey Zsuzsa köszöntötte a hallgatókat, akik a Radiohead számai között Gregory Corso amerikai beatköltő verseit hallgathatták meg, Eörsi István fordításában.

Szólj hozzá!

Címkék: zene vers irodalom radiohead beat kolto kolteszet hail to the thief grillazs goczey zsuzsa eorsi istvan gregory corso hegedus barbara az utolso gengszter beatkolto

2015.04.27.
20:51

Írta: belsokozles

87. adás: Etgar Keret

A Klubrádió zenés irodalmi műsorának nyolcvanhetedik adása (2015. április 27.). Közreműködött: Borgula András, Valcz Péter. Műsorvezető: Vári György. Szerkesztő: Pályi Márk.

A világhírű izraeli író legjobb írásai közül Valcz Péter színművész olvasott föl három novellát, amelyeket a szerző rövid fölvezetéseivel hallgattunk meg, mellé pedig a tel-avivi Metropolin együttes zenéit hallgattuk.

A Belső közlés műsora ezután szünetet tart, addig legjobb adásaink közül hallhatnak válogatást.

Szólj hozzá!

Címkék: zene novella irodalom izrael varos iro kisregeny proza szepirodalom tel-aviv vari gyorgy etgar keret metropolin boldog boldogultak az en emberem tortenet a buszvezetorol aki isten akart lenni az ejszaka amikor meghaltak az autobuszok

2015.04.10.
17:45

Írta: belsokozles

86. adás: Márton László

A Klubrádió zenés irodalmi műsorának nyolcvanhatodik adása (2015. március 30.). Műsorvezető: Marton Éva. Szerkesztő: Pályi Márk.

Szólj hozzá!

Címkék: zene novella irodalom casanova johann wolfgang goethe szinhaz drama regeny goethe federico fellini iro ulysses faust fellini nino rota forditas monteverdi marton laszlo amarcord szepirodalom elbeszeles marton eva mufordito a mi kis koztarsasagunk csipkar kivonul arnyas foutca minerva buvohelye grimm-mesek

2015.03.30.
22:37

Írta: belsokozles

85. adás: Hevesi Judit

A Klubrádió zenés irodalmi műsorának nyolcvanötödik adása (2015. március 23.). Műsorvezető: Vári György. Szerkesztő: Pályi Márk.

Szólj hozzá!

Címkék: zene vers johnny cash kolto iszony kolteszet the tiger lillies counting crows toth krisztina lira ivan & the parazol blahalouisiana hevesi judit vari gyorgy halatlanok bucsuja utveszto tavlatok a semmihez szulootthon gyorgy peter

2015.03.24.
00:22

Írta: belsokozles

84. adás: G. István László

A Klubrádió zenés irodalmi műsorának nyolcvannegyedik adása (2015. március 16.). Műsorvezető: Marton Éva. Szerkesztő: Pályi Márk.

Szólj hozzá!

Címkék: zene vers irodalom mozart tanar bach kolto kolteszet johann sebastian bach schubert franz schubert wolfgang amadeus mozart lira impromptu kreativ iras geher istvan varazsfuvola henryk szeryng repulo szonyeg valasztoviz

2015.03.11.
10:32

Írta: belsokozles

Belső közlés - Reggeli gyors

A Klubrádió adománygyűjtő hetének keretében Pikó András beszélgetett Pályi Márk szerkesztővel és Vári György műsorvezetővel a műsorról a Reggeli személyben.

Szólj hozzá!

Címkék: zene irodalom reggeli gyors vari gyorgy palyi mark reggeli szemely piko andras

2015.03.10.
23:32

Írta: belsokozles

83. adás: Miklya Anna

A Klubrádió zenés irodalmi műsorának nyolcvanharmadik adása (2015. március 9.). Műsorvezető: Vári György. Szerkesztő: Pályi Márk.

Szólj hozzá!

Címkék: zene vers irodalom regeny massive attack szabo magda iro kolto eso thievery corporation royksopp kolteszet the xx proza crystal fighters plage lira pray for rain duhos nemzedek a hivatasos

2015.03.09.
23:34

Írta: belsokozles

82. adás: Rácz Péter

A Klubrádió zenés irodalmi műsorának nyolcvankettedik adása (2015. március 2.). Műsorvezető: Marton Éva. Szerkesztő: Pályi Márk.

Szólj hozzá!

Címkék: zene vers irodalom naplo hiperkarma munkanaplo szufi kolto kolteszet forditas amondo lira ex symposion corelli szepirodalom mufordito forditohaz balatonfuredi forditohaz arcangelo corelli la follia hanna ahroni jiddise mame remelem belatnak az alvo testrol viz alatt ures ter egy palya kezdete most berendezem

2015.03.02.
22:33

Írta: belsokozles

81. adás: Borbély Szilárdról - Radnóti Zs., Reményi J. T.

A Klubrádió zenés irodalmi műsorának nyolcvanegyedik adása (2015. február 23.). Műsorvezető: Vári György. Szerkesztő: Pályi Márk.

A tragikus hirtelenséggel tavaly elhunyt kiemelkedő kortárs költőről szóló gyászadásunk évfordulóján Radnóti Zsuzsa színházi és Reményi József Tamás irodalmi szakemberrel emlékeztünk költői, írói és drámaírói életművére.

Szólj hozzá!

Címkék: zene vers irodalom vivaldi zsido szinhaz drama regeny klaus nomi iro kolto szindarab kolteszet kereszteny gluck proza lira nincstelenek vari gyorgy dramairo borbely szilard halotti pompa radnoti zsuzsa remenyi jozsef tamas giovanni battista pergolesi pergolesi henry purcell cold song

2015.02.24.
01:47

Írta: belsokozles

80. adás: Dragomán György

A Klubrádió zenés irodalmi műsorának nyolcvanadik adása (2015. február 16.). Műsorvezető: Marton Éva. Szerkesztő: Pályi Márk.

Szólj hozzá!

Címkék: zene vers novella irodalom ceausescu tom waits romania erdely regeny iro kolto kolteszet marosvasarhely proza dragoman gyorgy who are you szabo t anna lira black wings marton eva maglya a feher kiraly bone machine that feel whistle down the wind

2015.02.16.
22:49

Írta: belsokozles

79. adás: Szőcs Géza

A Klubrádió zenés irodalmi műsorának hetvenkilencedik adása (2015. február 2.). Műsorvezető: Vári György. Szerkesztő: Pályi Márk.

A politikai funkcióiról ismert költővel ezúttal kizárólag irodalmi pályájáról beszélgettünk, ő pedig néhány különös szeánszba illő őszinte vallomással is megtisztelt bennünket az életéről.

Szólj hozzá!

Címkék: zene politika vers film irodalom ceausescu kolozsvar kozelet romania paul mccartney erdely demonstracio junk iro kolto kolteszet szamizdat the temptations my girl proza cseh tamas lira ellenzek szocs geza ellenpontok vari gyorgy beremenyi geza sziveri janos uj symposion valosag nagybatyam radio luxembourg darko istvan carbonaro szenegeto henrik

2015.01.26.
21:01

Írta: belsokozles

Hadd Szóljon Egyesület - Darvas Kristóf harmonikán

A Klubrádió zenés irodalmi műsorának keretében a mai adás során az egy évvel ezelőtt készült adásunkat ismételtük meg, amelyben Kornis Mihály olvasta föl Dunasirató című írását (elérhető a 33. számú adás alatt). A műsor azonban változtatott formában került ismétlésre, az adás végén a Hadd Szóljon Egyesület január 18-i Belső közlés-közönségtalálkozóján készült felvételt játszottuk le: Darvas Kristóf a nyolcvanas évek eleji Trabant-együttes számait játszotta harmonikán. A fönti sávon ez a zenei összeállítás hallgatható meg.

Szólj hozzá!

Címkék: zene tango trabant tuz harmonika kozonsegtalalkozo klubradio vig mihaly hadd szoljon marionetta szallodak palmafak balettcipoben ragaszthatatlan sziv victor mate azt hiszem hogy becsukom a boltot darvas kristof lukin gabor hadd szoljon egyesulet tangoharmonika

2015.01.22.
21:18

Írta: belsokozles

78. adás: Parti Nagy Lajos

A Klubrádió zenés irodalmi műsorának hetvennyolcadik adása (2015. január 19.). Műsorvezető: Marton Éva. Szerkesztő: Pályi Márk.

Szólj hozzá!

Címkék: zene politika vers parti nagy lajos kozelet iro kolto kolteszet schubert proza franz schubert lira winterreise marton eva teli utazas gute nacht fruhlingstraum die krahe der wegweiser robert holl dumpf endre oszologiai gyakorlatok magyar mesek

2015.01.22.
21:14

Írta: belsokozles

77. adás: Kőrösi Zoltán

A Klubrádió zenés irodalmi műsorának hetvenhetedik adása (2015. január 5.). Műsorvezető: Vári György. Szerkesztő: Pályi Márk.

Szólj hozzá!

Címkék: zene irodalom radio vivaldi anekdota iro chet baker proza balogh kalman vari gyorgy antonio vivaldi romano kokalo amalia rodrigues grencso kollektiva szivlekvar korosi zoltan

2014.12.22.
21:01

Írta: belsokozles

76. adás: Petri-díj - Beck Tamás

A Klubrádió zenés irodalmi műsorának hetvenhatodik adása (2014. december 22.). Közreműködött: Valcz Péter, Várady Szabolcs. Műsorvezető: Marton Éva. Szerkesztő: Pályi Márk.

Petri György születésének napján adják át a róla elnevezett, kötet nélküli fiatal alkotónak járó díjat. A kuratórium részéről Várady Szabolcsot láttuk vendégül a stúdióban, aki saját versét is fölolvasta, amely a Holmi legutolsó számában jelenik meg. A díjazott verseit tavaly útjára indított hagyományainkhoz híven Valcz Péter színművész olvasta föl.

Szólj hozzá!

Címkék: vers novella irodalom publicisztika petri tom waits holmi szinesz iro bertolt brecht kolto kolteszet petri gyorgy kotet forditas fuga schubert koldusopera proza szerkeszto franz schubert adasszunet argo winterreise kurt weill kossuth-dij bognar peter petri-dij marton eva mufordito valcz peter szinmuvesz nagy balint varady szabolcs beck tamas magveto lapzarta n&n galeria lotte lenya teli utazas

2014.12.15.
21:01

Írta: belsokozles

75. adás: Bendl Vera

A Klubrádió zenés irodalmi műsorának hetvenötödik adása (2014. december 15.). Közreműködött: Pálos Hanna. Műsorvezető: Vári György. Szerkesztő: Pályi Márk.

Az átlagostól eltérő adásunkban a Piros csipke című novella meghallgatása után a szerzővel beszélgettünk a szövegről és a benne ábrázolt jelenségről.

Szólj hozzá!

Címkék: zene novella szex tango trabant szinesz tuz szineszno filozofia proza szerkeszto vari gyorgy bendl vera palos hanna katona jozsef szinhaz piros csipke random szex victor mate kozma gyorgy azt hiszem hogy becsukom a boltot mehes marietta

2014.12.12.
03:08

Írta: belsokozles

74. adás: Szabó T. Anna

A Klubrádió zenés irodalmi műsorának hetvennegyedik adása (2014. december 8.). Műsorvezető: Marton Éva. Szerkesztő: Pályi Márk.

Szólj hozzá!

Címkék: vers origo novella irodalom kolozsvar romania johnny cash szinhaz erdely drama magashegyi underground patti smith iro kolto kolteszet proza dragoman gyorgy szabo t anna marton eva patti smith group szaloki agi szilank melyviz des andras

2014.12.01.
21:48

Írta: belsokozles

73. adás: Cseh Tamás-dalok

A Klubrádió zenés irodalmi műsorának hetvenharmadik adása (2014. december 1.). Vendég: Bereményi Géza. Műsorvezető: Vári György. Szerkesztő: Pályi Márk.

Kivételes adásunkban Bereményi Gézával, a Cseh Tamás-dalszövegek szerzőjével beszéltük át az életmű legerősebb részeit.

Szólj hozzá!

Címkék: zene politika vers dal irodalom dalszoveg kafka kolto franz kafka kolteszet kertesz imre cseh tamas vari gyorgy beremenyi geza antoine desire es a szel jaj mit mondok majd acs mari a fiu dala a videki rokon kek pavianok a jobbik reszem ismeretelmeleti tetel

2014.12.01.
21:46

Írta: belsokozles

72. adás: Keresztury Tibor

A Klubrádió zenés irodalmi műsorának hetvenkettedik adása (2014. november 24.). Műsorvezető: Marton Éva. Szerkesztő: Pályi Márk

Szólj hozzá!

Címkék: zene balaton irodalom trabant debrecen miskolc babel kritikus stuttgart neurotic szabadka litera.hu iro muveszetek palotaja keresztury tibor proza alfold szerkeszto marton eva irodalmar vallai peter vallai-dij vig mihaly borbely szilard tarca bakos arpad sziveri janos man-varhegyi reka horvath peter-osztondij foszerkeszto eloadomuveszet otven csapas napszuras ragaszthatatlan sziv a borkabatos neni

2014.11.19.
21:30

Írta: belsokozles

71. adás: Mán-Várhegyi Réka

A Klubrádió zenés irodalmi műsorának hetvenegyedik adása (2014. november 17.). Műsorvezető: Vári György. Szerkesztő: Pályi Márk.

Szólj hozzá!

Címkék: zene mese novella irodalom yeah yeah yeahs pj harvey mcdonalds saints romania erdely regeny zero the breeders iro kate bush marosvasarhely wuthering heights proza szociologia szerkeszto raymond carver ifjusagi regeny vari gyorgy mesekonyv szociologus man-varhegyi reka meseiro send his love to me ezen az emeleten csak nok laknak boldogtalansag az aurora-telepen horvath peter-osztondij jakkendo-dij

2014.11.14.
22:37

Írta: belsokozles

70. adás: Vadnarancsok

A Klubrádió zenés irodalmi műsorának hetvenedik adása (2014. november 10.). Közreműködött: Varga Lili és Gábor Sára. Műsorvezető: Vári György. Szerkesztő: Pályi Márk.

Rendhagyó műsor! A Vadnarancsok című szociográfia egyik történetéből származó részek közben beszélgetés az alkotóval a szövegről. A témához háttér itt olvasható.

Szólj hozzá!

Címkék: zene szex trabant nyelv interju neurotic szinesz szoveg szexualitas kertesz imre pszichiatria vari gyorgy szociografia geczi janos vadnarancsok elettortenet-rekonstrukcio varga juli marionetta szallodak palmafak balettcipoben megyek a csajomon a lovamhoz varga lili kadar-rendszer goldschmidt denes hataratlepes keretelmosodas szemilyesgrombolas

2014.11.14.
22:27

Írta: belsokozles

69. adás: Závada Pál

A Klubrádió zenés irodalmi műsorának hatvankilencedik adása (2014. november 3.). Műsorvezető: Marton Éva. Szerkesztő: Pályi Márk.

Szólj hozzá!

Címkék: zene novella irodalom parti nagy lajos mozart presser gabor regeny buena vista social club falusi mariann iro proza milota szociologia szerkeszto don giovanni levelv zavada pal jadviga parnaja vaczi eszter marton eva szaloki agi prozairo the glory of gershwin kek rapszodia larry adler szajharmonika veinte anos rutinglitang termeszetes feny a fenykepesz utokora totkomlos szociografia szociografus szociologus egy sor cigany kulakpres level halott baratomhoz

süti beállítások módosítása