2013.06.05.
21:26

Írta: belsokozles

3. adás: Kemény Lili és Zsófi

A Klubrádió új zenés irodalmi műsorának harmadik adása (2013. május 20.). Műsorvezető: Gerenday Bars Ágnes. Szerkesztő: Pályi Márk.

Összeegyeztethető-e a költészet és a filmnyelv? Elismerés vagy teher a kötet nélküli pályakezdőnek járó Petri-díj? Mit von magával, ha valaki már az érettségije előtt az egyik legnépszerűbb politikai slamköltemény szerzőjeként válik ismertté? Mi az átjárás az apa ellentmondásokat feszegető és keltő politikai költészete és a lánya rímekbe szedett egyértelmű közéleti állásfoglalása között? Hogyan ismerjük ki a körülöttünk lévő közeget?

A Belső közlés harmadik adásának vendége Kemény Lili költő, filmes és húga, a slammer Zsófi volt. Kemény Zsófitól elhangzott a Klubrádió Édes Hazám rovatában már megismert politikai helyzetértékelő költeménye, a Közéleti slam, valamint fölolvasta korábban még sehol sem hallható slamkölteményét, ezen kívül megismerhettük Hagyjál című, ugyancsak megjelenés előtt álló versét. Lili a Bűnbeesés, a Déd-Európa és az Otthoni dal című verseit olvasta föl. A költő testvérpár az Európa Kiadó, Lovasi András, a Vasárnapi Gyerekek, a Bizottság és a Bijou együttesek zeneszámait hozta magával a szövegek mellé, végül pedig lejátszottuk saját kétszemélyes zenekaruk, a Kisszínes Duó szerzeményét is.

Szólj hozzá!

Címkék: vers film irodalom slam kolto bijou kolteszet lovasi andras kisszines kispal es a borz europa kiado mocskos idok kemeny lili kemeny zsofi gerenday bars agnes kozeleti slam bandi a hegyrol vasarnapi gyerekek bizottsag a. e. bizottsag vedd fel a szep ruhad varazsige egy lany kene nekem bunbeeses ded-europa otthoni dal a kovetkezo buszon nem lehet jo kisszines duo menyhart edes hazam petri-dij

A bejegyzés trackback címe:

http://belsokozles.blog.hu/api/trackback/id/tr465346167

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.